Ravi Zacharias - Az élet értelme

Az élet értelme

Angol szöveg: http://hunworship.blogspot.hu/2014/12/ravi-zacharias-meaning-of-life.html

Forrás: http://rzim.com

Nem túl sokszor voltam ebben az országban, igazából ez a második alkalom 20-30 év alatt, de nagyon jó itt lenni. Azt írtam egy barátomnak épp mielőtt most ideértem, hogy: a belga csokoládé nem tesz jót a hátamnak. Mivel gondjaim vannak a hátammal, és már így is többet hordok itt elől, hogy hordani tudjam azt, ami hátul van. De minden esetre nagyon finomak.

Az élet értelmének kérdése, az értelem keresése. Ez egy világméretű küzdelem.
Ez egy világméretű jelenség is rég óta. És a tolmácsaim meg akarnak majd ölni az első két illusztrációm miatt, de remélhetőleg a lényeget meg fogják tudni ragadni, aztán majd lelassítok. Emlékszem, amikor Billy Grahammel együtt beszéltem az Amsterdam ‘83-on és az Amsterdam ‘86-on. Emlékszem, ahogy bementem a tolmácsok termébe, ahol kb. 120 tolmács végezte a munkáját szinkronban. És ahogy beléptem véletlenül meghallottam, ahogy az egyik tolmács oda szólt a másiknak: Itt jön a Géppuska Zakariás.

Mára, ahogyan az évek telnek ez inkább vizi pisztoly mintsem géppuska, de valószínűleg azért lesznek nehézségeik. De remélem, azért sikerül valamennyire… Hölgyeim vagy uraim, ha túlzottan ékesszólóvá lennék, akkor nyugodtan mondják csak azt, hogy: "Ó, semmi fontosról nincs szó épp." De hamarosan a fontos részhez jutunk, amint elér ahhoz, amit mondani szeretne.

Nem tudom, hányan hallották már Sherlock Holmes és Watson kempingelős történetét. Tudják, amikor túlzott mennyiségű folyékony frissítő után elmentek aludni a sátrukba. Az éjszaka közepén Holmes felébred, Watsonra néz és így szól: Watson! Nézz az éjjeli égre, és mondd el, mit látsz!

Erre Watson:

Asztronómiailag azt látom, hogy ott van milliónyi galaxis és potenciálisan több milliárd bolygó.

Asztrológiailag azt látom, hogy a Szaturnusz a Leó csillagképben van.

Időméréstanilag azt látom, hogy kb. reggel háromnegyed kettő van.

Meteorológiailag azt látom, hogy holnap szép időnk lesz.

És teológiailag azt látom, hogy ez egy hatalmas univerzum és mi csak egy aprócska részei vagyunk a nagy egésznek.

Miért Holmes, te mit látsz?

Erre ő: Watson, te idióta, valaki ellopta a sátrunkat.

Használhatod az összes nagy szót, hogy hogyan határozzuk meg az univerzumot. De a folyamatban sokszor az a sátor, ami összetartja az emberi lényeg alap eszméit és értékeit, az el lett lopva. Az összes magasztos kifejezés elhangzik, de közben az éjszakába nézel, és azt kérded: Mit is jelent valójában emberi lénynek lenni?

Emlékszem, egyszer megkértek, hogy tartsak erről egy előadást a John Hopkinsban, Francis Collinszal, aki az emberi DNS feltérképezésében vett részt A nagy genom projekt tagjával együtt, amelyben egy másik tudóssal együtt voltak benne. És ahogyan ott voltunk, és ahogyan más világnézetek is megszólaltak, én nem tudtam levenni a tekintetem az esemény tárgyáról: mit jelent embernek lenni? Azt mondtam magamban, hogy: nem vicces-e az, hogy itt vagyunk a XXI. században és nem tudjuk, hogy mit jelent embernek lenni?! Ha azt sem tudjuk, hogy mit jelent embernek lenni, akkor mit jelent a humanizmus? Az csak egy ‘izmus’ egy szóra, amit nem értünk.

De a nagy szavak persze ott vannak mindenhol. Aztán ahogy ezen gondolkozol, arra jutsz, hogy: A kutyák nem gyűlnek össze egy konferenciára, hogy megvitassák a kutyaság értelmét. Ez nem probléma számukra, ösztönösen megélik a kutyaságot. Mi vagyunk azok, akik közül valóak a legokosabbak ezen a Földön, és nem tudjuk, kik is vagyunk valójában. De persze a szavak egyre nagyobbak és nagyobbak.

Én magam is Keletről jövök, és mi küzdünk és küzdöttünk ezekkel a problémákkal, történelmileg és filozófiailag is. Nem ismerek egyetlen keleti filozófust sem, aki ne küzdött volna ezzel. És visszagondolok arra, hogy Delhiben nőttem fel, India volt a hazám. 20 éves koromig éltem Indiában. Mivel Delhiben nevelkedtem, folyékonyan beszéltem hindiül. Édesanyám Chennaiból származott délről, így aztán a dél-indiai tamil nyelvet is jól ismertem.

És hallgatva azokat a zenéket, úgy fest, hogy valójában a költők teszik fel az igazán kísértő kérdéseket. Észak-Indiában, delhiben volt egy dal, ami így szólt: A hindi valószínűleg nem jelent sokat az önök számára, de le fogom fordítani. Ez India leghíresebb filmjéből, lehet, hogy minden idők leghíresebbjéből, a Mother Indiából származik.

Valahogy így szólt:

...

"Ha már ebbe a világba jöttem, élnem is kell."

"Ha az élet folyamatos méreg ivását jelenti, akkor nekem is meg kell innom."

És az, ahogyan mondja...

...

"Nem vagyok Isten és nem vagyok sátán sem."

...

"Ó világ, gondolj, amit akarsz."

...

"Én csupán egy emberi lény vagyok."

Nem vagyok Isten és nem vagyok sátán sem.

Csak egy emberi lény vagyok, aki ebbe a világba jött.

Nem tudom ez mit jelent, de ha folyamatos méreg ivását jelenti, akkor meg fogom inni.

És a filozófusok ékesszólóvá válnak, meg a költők is ékesszólóvá válnak és felteszik az élet értelmének kérdését. Malcolm Muggeridge aki a hetvenes években írt, a nagy Brit újságíró ezt mondta:

"Nehéz ellenállni annak a következtetésnek,

Hogy a XX. század embere eldöntötte, hogy elpusztítja önmagát.

Elfáradván abban, hogy próbál önmaga lenni,

bőségéből unalmat hozott létre,

impotenciát a saját túlzott szexualitásából

saját erejéből pedig sebezhetőséget.

Ő maga fújja meg a trombitát, ami ledönti a saját falait,

míg végül a teljes ostobaságig edukálta önmagát,

kábulatba drogozva és beszennyezve,

felborul - mint fáradt, ütött kopott brontoszaurusz - és kipusztul."

A teljes ostobaságig edukálta önmagát,

annyira műveltekké és annyira idiótákká is lettünk egyszerre.

Aldous Huxley, szkeptikus író a 40-es évekből ezt mondta:

"Amiben ma élünk, az nem a tudomány korai sikereinek az ízletes mámora, hanem egy hátborzongató másnaposság, ahol nyilvánvalóvá lett, hogy amit a tudomány valójában elért az nem más, minthogy képessé tett az eszközeink fejlesztésére, hogy így elérjük a fejletlen, vagy felettébb degenerált végzetünket."

Amit a tudomány valójában elért, az az, hogy fejlesztette a módszereinket a végső soron megvetni való céljainkban. Szóval, ha a gondolkozók és a filozófusok felvetik az emberi végzet problémakörét, miközben nem igazán tudják az értelmét és a jelentését az emberség lényegének, akkor az egy elképzelhetetlenül nagy zavarodottságot jelent.

Hogyan bánunk ezzel, hogyan válaszolunk erre?

Persze válaszolhatnánk erre teológiai kifejezésekkel és a világ vallásai is bekapcsolódnának.

A hinduizmus egyenlővé tesz az istenivel az ő panteista világképében,

az iszlám távolra helyez az istenitől, olyannyira, hogy tűnődsz, hogy van-e valahol híd a teljesen transzcendens isten és a kicsiny, véges emberi lény között.

A kereszténységtől pedig megkapod az Imago Dei-t, az Isten képét, ami azt mondja neked, hogy meg van benned a hajlam az erkölcsi irányra és mozgásra. De továbbra sem tudod felemelni magadat az erkölcsi cipőfűződnél fogva.

Az összes ilyen definíció jöhet, de amikor te és én egyedül vagyunk a szobánkban, feltesszük magunknak a kérdést: mit jelent az élet valójában? Ma idefele jövet hallottam, hogy több mint száz ember döntött úgy, hogy elveszi az életét vonat elé ugrással, csak tavaly, Belgiumban. Japán is nagyon sok öngyilkosságról ad hírt. Ami azt illeti, az én utazásom Krisztus felé szintén az öngyilkossági kíséreltem után kezdődött 17 éves koromban. Hogy miért?

Mert nem voltam képes rátalálni az élet értelmére, sem semmilyen magyarázatára.

Mert amikor a gondolkozás történelmén végig mész, esetleg a XI-XIV. századdal kezdve, akkor egy olyan filozófiát látsz, amely a racionalizmus felé halad, nagy R-el. Az ember éppen minden mércéjévé válik, kizárólag az emberi érvelés által.

Eszerint a matematika az egyetlen vitathatatlanul bizonyos tudományág. De aztán túlhaladsz ezen és felismered, hogy amint a reneszánsz és a felvilágosodás eljött, valóban az ember lett minden mércéjévé. De senki nem mondta meg, hogy melyik ember. Szóval ezzel azért küzdelmed lesz, mire ide jutsz.

Aztán elérsz a XVIII. századba, és emberek mint például David Hume a skót filozófus és mások akik a biztosságot keresték, ezt mondták: Ezt a biztosságot csak a tapasztalat alapú világnézetben lehet megtalálni. A tudományos mérések segítségével majd megtaláljuk azt ami igaz volt. Szóval a nagy R-betűs Racionalizmustól tovább léptünk az empiristákhoz, akik majd definiálják az életet. Miután az empirista elvégezte a munkáját a XIX. századra, jött a nihilizmus, a hajthatatlan elkeseredés filozófiája.

Szorosan ezt követve jött az egzisztencializmus: a hatalomvágy, a szenvedély vágy, a jelentősség vágy. Hogy miközben szembenézel a kétségbeeséssel, te formálsz jogot akármilyen célra amit követni akarsz. Ilyen módon Jean-Paul Sartre meg Albert Camus és az összes többiek népszerű egzisztencialista íróvá lettek.

Szóval a Racionalizmustól a megtapasztalás alapú empirizmusig és aztán az egzisztencializmusig. És hol vagyunk most mi, Te és én?

A posztmodernizmus világában, ami leszólja mindezeket, és olyan kategóriákhoz érkezik el, mint a "nincs igazság", "nincs értelem", "nincs biztos pont".

Maga a nyelv is megkérdőjeleződik. Vajon az írónak van-e joga a szavakat értelemmel felruházni, vagy az olvasó tartja-e meg ezt a jogot, és úgy értelmezi-e az írót ahogy akarja? Szóval fel van dobva az élet értelme a szélbe, és te kapod el azokat a szemcséket, amelyeket igazán akarsz. Elindulva a matematikai biztos bizonytalanságtól, a laboratóriumon keresztül az emberig, aki minden mércéje lett, a hatalom- és szenvedély vágyon át végül odáig, hogy ezek közül egyiknek sincs abszolút viszonyítási pontja. Hogy magadnak kell megtalálnod, a te utadon, a te idődben. És ez az ahol a posztmodern világkép tart.

De senki nem szeretne posztmodernista pilóta gépén repülni.

"Igen, tudom, a műszerek 3000 métert mutatnak, de miért hinnék nekik?"

"Van egy érzésem, hogy ez nincs 3000 méter."

De vannak abszolútumok, megrázhatatlan abszolútumok.

Amit tenni szeretnék, hölgyeim és uraim abban az időben, amivel rendelkezünk ma reggel, pontosabban… este... Nekem még reggel van. Most érkeztem repülővel Thailandról, és 12 óra a különbség. Oda néztem és hajnali kettő van nálam. Szóval lehet, hogy úgy is fogok hangzani is. De végigmész ezeken a kategóriákon és megkérdezed magadtól: Mi az élet értelme? És hogyan találom meg? Néhány éve, egy nyugat-kanadai városban… Amelyet nem nevezek meg, de Kanada közép-nyugati részén van.

Egy teltházas közönség volt, és egy nő - a világnak arról a feléről, ahonnan én is származom - ült az első sorban minden este. És jegyzetelt, úgy is mondhatnám, szóról szóra írt mindent miközben beszéltem. Tűnődtem rajta, hogy vajon mit is írhat? Nagyon keményen jegyzetelt.

Az utolsó este oda jött hozzám és megkérdezte, hogy tudnánk-e beszélni. Azt mondtam, igen. Leültünk az első sorban és beszélgetni kezdtünk.

Azt mondta: A férjem egy kiemelkedő orvos volt a városban. Tudok mutatni egy utcát, ahol 3-4 ház is a miénk - mondta. Nagyon tehetősek voltak.

Azt mondta, a férje minden este fölkelt az éjjel közepén és ment pár kört. Nagyon lelkiismeretes orvos volt minden műtéttel amelyet végrehajtott. Elment, ellenőrizte a betegeit és vissza jött. Hajnali 3-4 körül aludt egy kicsit, majd visszament dolgozni másnap és elvégezte a műtétjeit. Így folytatta: szóval azon a bizonyos éjszakán is felkelt és elment. Nem volt ez meglepő. Tudtam, hogy visszajött - mondta - mert láttam, hogy ég a villany a konyhában.

De ez szokásos volt nála, nem tettem hát semmit. Vissza aludtam - mondta a nő - de egy hatalmas zörejre, csapódásra, zajra ébredtem hirtelen.

Felriadtam az ágyból. Hívtam a férjem, de nem válaszolt. Kikeltem az ágyból és a konyhához mentem. És ott volt, a fejével a konyhaasztalon, én pedig rögtön tudtam, hogy valami baj van. Oda mentem hozzá, és láttam, hogy halott. Vele szemben egy papír volt, mellette a tollal:

"Néhány ember természetes halált hal. Mások pedig nem képesek szembenézni az élettel többé. Véget vetek életemnek, így döntöttem. Üdvözlök mindenkit mint családomat, és elnézést, hogy így hagylak itt benneteket."

És itt van ez az indiai hölgy, aki a terem első sorában sír. Mérges mindezek miatt és amiatt, hogy magára maradt fiatal gyermekeivel akikre gondot kell viselnie. És ott van még a rengeteg ügy, amit rendeznie kellett. Azt mondta nekem: Meg szeretném kérdezni tőled: Miért?! Miért tesz ilyet bárki is? Ránéztem és azt mondtam neki: nem tudom ezt megválaszolni neked. Nem is ismertem a férjedet. Ez az első alkalom, hogy beszélek veled.

De egy dolgot mondhatok neked: sok emberi lénynek a kétségbeesés nem egy pillanat csupán, hanem egy életforma. A kétségbeesés nem csak egy pillanat, hanem egy életforma. Ez igaz. És nem csak a szegények világában, hanem sokszor a gazdagok világában még inkább igaz. Amikor meg van mindened, amiről valaha is álmodtál...

Jack Higginsszel, a díjnyertes regényíróval készült egy interjú a díjnyertes könyvének a Sas leszálltnak az elkészülte után. Megkérdezték tőle, hogy mi az amit tud most, és úgy van vele, hogy bárcsak tudta volna fiatal korában. Azt válaszolta, hogy: "bárcsak tudtam volna azt, amit tudok most, hogy amikor felérek a csúcsra, akkor ott nincs semmi." Bárcsak tudtam volna akkor azt, amit tudok most, hogy amikor felérek a csúcsra akkor nincs ott semmi.

Megpróbálhatom-e a lehető legegyszerűbb szavakkal megfogalmazni, hogy melyek azok az alapvető dolgok, amelyek értelmet adnak az életnek? És ez egy gyermek szemeivel és képével kezdődik, ahogy végre átlép a felnőtt világba. Szóval kérlek, tartsatok velem. De azt hiszem a következő elemek azok, amelyekre szükség van. Tehát amikor az élet értelméről beszélek, akkor hiszem, hogy ez a négy dolog egybetorkollik és egy egységes egészet képez. Ezek nem állhatnak csak úgy egymagukban.

Ha elveszed bármelyiket ezekből, akkor a saját súlya alatt összeroskad az egész. De ha összehozod őket egymással, akkor látni fogod, hogy pontosan mire gondolok. Tartsatok hát velem, ameddig kifejtem az érvelésemet. Írtam egy könyvet, amely címe: A csodálat visszaszerzése. És ez a könyv a körvonala annak, amit ma mondani szeretnék. Hogyan találja meg valaki az értelmet az életben? Milyen útmutatást találunk az élet egyes szakaszaiban, amelyekben ezeknek a komponenseknek együtt kell jelen lenniük? Az első komponens az, amit úgy hívok, hogy a csodálat érzése, avagy a dolgok varázsa. A rácsodálkozás és a varázslatosság érzete. Mind ismerjük ezt, mert ott van a kisbabák szemében, mindannyian láthatjuk ezt egy csecsemő szemeiben. Legyen az egy karácsonyfa, amire tág szemekkel néz, vagy valami hang ami elbűvöli amikor először hallja. G. K. Chesterton a moralista filozófus mondta: Többet tanultam egy csecsemőszoba megfigyeléséből, mint az összes filozófia órámon összesen.

Az elmúlt 7 hónapban tudatosan is nagypapává váltam. Tudom, nem nézek úgy ki, de elég ijesztő gondolat, amikor hirtelen felismered, hogy egy nagymama a feleséged.

Ilyen az élet. És ő is tudna mit mondani erről, ezt nem kétlem.

De tudják, fiatalon, amikor először ott vannak a gyerekek és az élet mozgalmas. Keresed a kenyered, teszel mindent és eközben nem szánsz elég időt arra, hogy ezt az izgalmat jól megnézd. Aztán az élet ezen szakaszában, amikor egy kisdedet tartasz a kezedben, aki történetesen az unokád, és elkezded látni a kisded izgalmait minden egyes új élménnyel, akkor ismered csak fel, hogy mennyire bámulatos is az élet valójában.

Hét hete utazom a munkatársammal Crinnel. És sok országban voltunk már, és minden nap imádkoztam, hogy bármikor is születik az unokám, akkor ott tudjak lenni. Tűkön ültem a hét hét alatt, nehogy kicsit hamarabb érkezzen, amikor én még mérföldekre vagyok, mert a lányom sose bocsátott volna meg. Megérkeztünk az adott nap, délután 3-kor. Az atlantai repülőtéren mentem éppen a csomagjaimért, És odafordultam Crinnhez és azt mondtam: Tűnődöm, hogy ma születik-e meg, most hogy már itthon vagyok. 5:15-re értünk haza. 6:15-kor csörgött a telefon, a vejem hívott és mondta, hogy a kórházba tartanak és a baba bármikor megjöhet. Egy órán belül ott voltunk és kezemben tarthattam az unokám. Közismert, hogy sok ember életében okozok vajúdást, de szép volt látni ezt a lányom életében is.

Ott volt a pici a kezemben, mindössze 2.5 kilogramm. Gyönyörű érzés volt azt a gyermeket tartani. Két nappal később a bankban voltam, beszélgettem az egyik ügyintézőnkkel, aki megkérdezte: Hogy van Naomi? Azt mondtam: - ismerik ott a lányom, Naomit - azt mondtam: Itt van a baba, az újszülött. Ránéztem az ügyintézőre és azt mondtam: Tudod mit?

Amikor ránézek egy kisdedre, mint amilyen ő is, azt mondom magamnak: Hogy lehet, hogy van aki nem hisz Istenben? Tudod mit mondott? És hogy juthat eszébe bárkinek is valaha bántani egy ilyen csöppséget? Az élet két ténye azonnal összefutott egy kisbabáról való beszélgetés során. Az élet csodálata és az emberi romlottság borzalmai. Hogy látsz valami ennyire csodálatosat, de mégis tudod, hogy mik történhetnek. Sőt, a nővér első dolga az volt, amikor bejött a szobába és amikor mi is ott voltunk a feleségemmel, hogy biztonsági védelmet nyújtson a gyermeknek. Egy karszalagot, hogy ha azt a gyermeket valaha is bárki bevinné bármelyik liftbe azon a szinten, akkor azonnal megszólalna a riasztó rendszer. Képzeld el, ott van egy fiatal édesanya aki kezében tartja a gyermekét, és szólnak neki annak a kockázatáról, hogy ellophatják a gyermekét. Sokkoló, teljes mértékben ledöbbentő.

Most pedig látod ezt a kis gyermeket nőni, a csodálatával és varázsával együtt és aztán észreveszed, hogy mennyire bámulatosak is a tündérmesék valójában. Mert ahogy idősebbek lesznek, elkezded olvasni nekik a tündérmeséket. Van két dolog minden tündérmesében: az a különleges dolog amit észreveszel a varázslatos világban, ahol két dolog mindig gyorsan előkerül. Ha nem jössz haza eddig és eddig, akkor ezzé vagy azzá válsz. Mindig van egy feltétel, ha nem érsz haza 12-re, akkor sütőtökké válsz, vagy valami hasonló. És soha senki nem kérdezi meg a tündér-keresztanyától: és az mégis hogyan lehetséges?!

G.K. Chesterton szerint azért, mert ha azt kérdeznéd a tündér-keresztanyától, hogy ez hogy lehetséges, akkor fel kellene készülnöd arra a válaszra is, hogy: "És az hogyan lehetséges, hogy a tündér világ egyáltalán létezik?" Mindig van egy feltétel, és mindig ott van a rejtély felismerése, de nem mindig kérdőjelezel meg minden feltételt. A feltételek ott vannak egy életre.

Most pedig amit mondani szeretnék az ez: ha elveszed a csodálatot, és elveszed a varázslatosságot, ha elveszed a titokzatosságot és a rejtélyességet akkor ahogy a kicsiny élete halad, két dolog fog történni: Tudják mi történik először? Az első dolog, ami történik, hogy elveszíted a hála érzetét. Azt gondolod, senkinek semmivel nem tartozol, és te vagy az aki minden szükségedről gondoskodsz. A hála elvesztését mindig követi a csodálat elvesztése is.

Én Delhiben éltem és ott is nőttem fel, sosem kerestem egy pennyt sem ameddig 20 évesen el nem hagytam Indiát. Még zsebpénzt sem kaptam soha, csak tudtam, hogy legyek barátja olyan gyerekeknek akiknek volt. És tudtam, hogyan élvezzem a dolgokat azokkal az emberekkel akiknek volt, nekem sosem volt. És mindig arról álmodtam, amikor majd elmehetek valahova nyugatra és elkezdhetek keresni, ahol majd befuthatok. És furcsa módon ez az álom megvalósult, 20 évesen Torontóba költöztem, ott éltem és tanultam. Aztán az üzleti világ felé fordultam és készültem mindezekre. És láttam néhányat a világ legmagányosabb emberei közül, én magam a hotel iparágban dolgoztam.

A világ legmagányosabb emberei közül néhány ott ült este, valamivel a kezében amivel elfojthatja a bánatát, a monotóniát és az unalmat. És azon kaptam magam, hogy olyan emberek kérdéseit próbálom megválaszolni, akik tízszer többet kerestek mint én.

Mi most Amerikában nagy zavarban vagyunk, pénzügyileg kölcsönt kölcsön után vettünk fel mindarra amit nem fogunk tudni visszafizetni. Az angolban van ez az alátámasztásként szolgáló kifejezés, hogy "ezt a bankba is beteheted". De most már jobb, ha nem mondod ezt. Van biztosításod? De nem bízunk már a biztosítókban sem. Nem bízunk már a bankokban sem. És először az elmúlt 40 évben amióta a nyugaton lakom, elmegyek bevásárló központok és áruházak mellett, ahol látható, hogy a kis üzletek sorra zárnak be. És ez mind az elmúlt 20-25 év felelőtlen életmódjának a nyomában van, amely kézen fogva járt azzal, hogy Isten helyét az emberi végzetben elutasították.

Elmehetsz Peking tiltott városába ma egy adott napon Decemberben és énekelheted a "boldog karácsonyt", de ugyanakkor az USA-ban az életed a kezedbe veszed ha egy közintézményben kihelyezel egy feliratot amin ez áll: "Boldog karácsonyt!".

Valaki az Amerikai Polgári Jogok szövetségéből be akar majd perelni ezért.

Be akarják tiltani az imát is az iskolákban. Láttam egy autós matricát, ez állt rajta: "Ameddig lesznek matematika dolgozatok, addig lesz ima is az iskolában." Így igaz. Mert lehet, hogy tudod, hogy 2+2 az 4, de a következő kérdés padlóra küld majd. Istenem, kérlek segíts! Ez az ami nyugaton történt velünk, elvesztettük a hitünket a természetfeletti erőben mert elveszítettük a hála érzetét. Nem akarják többé karácsonynak hívni, vagy hálaadás napjának. Ez utóbbi már "Török nap". Ami többet mond el az emberekről, mint Törökországról. Elképesztő, elképesztő.

És tudod mit? Amikor nem állsz meg elég hosszan még ahhoz sem, hogy hálát adj Istennek az egészségedért és az erődért, akkor voltaképpen azt mondod, hogy teljesen a magad ura vagy mindenben amire szükséged van. Egy ember egyszer Winston Churchillre nézett és azt mondta: én egy önmagát megtartó ember vagyok. Churchill ránézett és így válaszolt: akkor épp most felszabadítottad Istent egy igen komoly felelősség alól. Elveszted a csodálat érzetét és elveszted a hála érzetét.

Pár éve volt az Air Canadának egy repülőjárata valahonnan talán Connecticutból Cincinnatiba, vagy valami ilyesmi. Torontóba repült. És a repülő mosdójában tűz ütött ki, amely terjedni kezdett. Emlékszem, hogy olvastam róla akkoriban, a repülőnek emiatt szinte teljesen függőlegesen kellett csökkentenie a magasságát. Torontóban landolt és olyan erősen vágódott a földre, hogy a kerekei kitörtek, és amikor az ajtókat kinyitották lángoló pokollá vált az egész.

Az történt, hogy a tűzoltó csapat már készen állt, az embereket kimentették és az utolsó, aki elhagyta a terepet a pilóta volt, s közben az ő ruhája is tüzet fogott. Visszautasított minden interjúst, mert annyira kijózanító és ijesztő pillanatok voltak azok. De ő és a csapata megmentette az összes utast a fedélzeten. Másnap egyik utas a másik után mondta: hálásak vagyunk a pilótának a bátorságáért és képességeiért. Ő hozott le minket biztonságban és ő volt az utolsó minden utas után aki kiszállt és akit kimentettek. Ha azon a repülőn lettél volna, te is meg akarnád köszönni a kapitánynak, amit tett.

Pár nappal később az American Airline repülőjén jöttem vissza a Bahamákról és egyszer csak leállt az egyik hajtómű, majd a második, a harmadik és végül a negyedik is. A pilóta bemondta, hogy a kényszerleszállás elkerülhetetlen. Aztán teljesen váratlanul, teljesen magától az egyik hajtómű elindult. Kinek adsz hálát ekkor? Ahogy G.K. Chesterton mondta: "ha hálát adok a mikulásnak azért, mert cukorkát rakott a csizmámba karácsonykor, " akkor nincs senki akinek megköszönhetném, hogy két lábat is rakott a csizmámba?" Elveszted a csodálat érzését, majd elveszted a hálát is. De nem csak a hálát, hanem ezzel együtt a kötelezettségek és a helyes korlátok érzetét is.

Nem szeretjük a tíz parancsolatot. Miért?

Mert határok közé terel minket. De ha vennéd a tíz parancsolatot és egy szóba tömörítenéd, akkor tudod, hogy hangzana az a szó?

Szent.

Szent.

A te életed szent, és az enyém is szent. Nem sérthetem meg ezt a szabályt. A tulajdonod is szent, a házasságod is szent, az időd is szent, az imádatod is szent, erről szól a tíz parancsolat. Az életed szentségéről, a munkád, a kapcsolataid és az elkötelezettségeid szentségéről. És ha az életet megfosztod a szentségétől, akkor onnantól minden közönséges lesz. Chesterton egyszer azt mondta, "hogy mindig, amikor egy korlátot elmozdítasz, szánj rá elég időt, hogy megtudd, hogy miért tették oda eredetileg!"

Ha elmozdítasz egy korlátot, kérdezz rá, hogy eredetileg miért volt ott! Elveszed a csodálatot és elveszted a hálát, elveszted a csodálatot és elveszted a határok érzetét. És amikor elveszed a csodálatot, akkor végső soron elveszted a beteljesültség érzetét is.

A csodálat nélkülözhetetlen, és elmondom, hogy miért kritikusan fontos ezt megérteni.

Tudják, három gyermekünk van. És valami nagyon érdekeset vettem észre velük kapcsolatban. Három év van közöttük. Mind felnőttek és házasok, és az a kiváltságom van, hogy velem együtt dolgoznak. Ez nagyon izgalmas. De amikor fiatalok voltak és egyesével az egy, a négy és a hétévesnek

felolvastam ugyan azt a tündérmesét, akkor ha a hét éves Sarahnak meséltem a történetet az így hangzott:

"Sarah, a kis Tamás felkelt és odament az ajtóhoz, és kinyitotta az ajtót és egy sárkány ugrott Tomi elé." Sarah szemei tágra nyíltak volna azonnal.

Ha ezt a négy éves Naominak meséltem volna, nem kellett volna eddig sem elmennem. Tudod, hogy szólt volna?

"A kis Tamás felkelt és az ajtóhoz ment, és Tomi kinyitotta az ajtót…" És Naomi is ugyan úgy megdöbbent volna.

Az egy éves Nathannal lett volna a legrövidebb. Csak ennyi: "Nat’: a kis Tamás felkelt és az ajtóhoz ment." Egy éves korban még az is nagy dolog, hogy csak úgy odamenni egy ajtóhoz.

Az történik, hogy minél idősebb leszel, annál több kell ahhoz, hogy megtöltsd a szíved csodálattal, és csak Isten elég nagy ahhoz, hogy a szíved megtöltse. Ezért van az, hogy 1968 Decemberében, amikor az emberi szem meglátta ezt a Földet úgy, ahogy még soha azelőtt.

Amikor az amerikai asztronauták megkerülték a Hold sötét oldalát, és mi lélegzet visszatartva ültünk a televíziónk előtt, hogy lássuk mi fog történni, és amikor hallottuk az első szavakat, és kijöttek a Hold sötét oldala mögött, amikor a Föld kelt fel a Hold horizontján, gyönyörű kék és fehér öltözetben, az űr mély sötétjével körbevéve és a Nap ragyogó fényével megkoszorúzva, akkor mi volt az asztronauta első szava? Nem volt begyakorolva, sem filozófus sem költő, sem tudós nem mondta neki, hogy ezt mondja: Távolból a Földre nézett és azt mondta: Kezdetben teremtette Isten. Kezdetben teremtette Isten.

A csodálatra szükség van. De tudják mit? Az élet valahogyan mindig halad és egy nagyon nehéz következtetésre jutsz. Ez a következtetés így hangzik: nem élhetsz mindig csodálattal. Képtelenség. Látod álmaid nőjét, kezét a kezedbe veszed, belenézel a szemébe és azt gondolod, hogy egy meg egy az egymillió. És botladozol, és keresed a legszebb szavakat…

De nem mondod ezt a szemébe: Hogyan szeretnéd, ha az őseim mellé temetnének? Nem ezt mondod.

Ránézel és a szíved ezerrel ver.

Emlékszem, amikor a párom szülei... A feleségem kanadai és a szülei, amikor házasodtak akkor az apja a kanadai légierőnél volt, aztán mérnök lett... Szóval a felesége mérges lett rá, mert amikor a nászútjuk első estéjén regisztráltak éppen, a név amit leadott Lift Hennent, HLC Ronalds volt, ezért megbökte a felesége és így szólt: és mi lesz velem? Erre a férj: Jaj, nagyon sajnálom. "Lift Hennent és Mrs. HLC Ronalds", és bocsánatot kért hibájáért. Szóval azt mondta nekem, hogy ne kövessem el ugyan ezt a hibát. Azt mondtam, rendben, nem fogom.

Szóval elvittem a lányukat, és amikor a Niagara vízesésnél voltunk, az első esténket töltve a nászutunkból, akkor boldogan és bátran írtam, hogy: Mr. és Mrs. Ravi Zacharias. Erre megbökött a feleségem, mert az utasok számához viszont csak egyet írtam véletlenül. Az ember a pult mögött megjegyezte: de ez legalább megmutatja, hogy jó életet élt. Szóval csak egyet írtam.

Egy álomban jársz, a felhőkben jársz, és aztán jön az első egyet nem értés. És amikor az első nézeteltérés van, akkor teljesen meg vagy győződve róla, hogy ha hallgatna a bölcsességedre, akkor mindenkinek jó lenne. Az évek telnek és rájössz, hogy az élet nem mindig felhőtlen öröm.

De ami az elkötelezettséget egyben tartja az nem az érzés, hanem az elkötelezettség ténye. És csodálattal, ha legalább csak a varázslattal éltél, akkor észre fogod venni, hogy ezek a tündérmesék nem igazak, hanem egyszerűen csak fantasztikusak.

Amit meg kell találnod az életben az az ami fantasztikusan igaz. Ez nem fantázia, hanem fantasztikusan igaz. Tehát az élet legfontosabb alkotóeleme nem csak a csodálat, hanem annak a felismerése, hogy végülis mi az igaz.

Ez pontosan az amiről a görögök is beszéltek: igazság, szépség, jóság, szabadság, egyenlőség és igazságosság. Igazság, szépség, jóság, szabadság, egyenlőség és igazságosság. Eszmék amelyek alapján élünk és eszmék amelyek alapján ítélünk. De kellettek hozzá a Héberek, hogy emlékeztessenek téged és engem, hogy ezek nem elvont elképzelések, hanem ezek Isten személyébe burkolt dolgok.

Nem beszélhetsz abszolútumokról egy természet feletti viszonyítási pont nélkül.

Nem beszélhetsz végső szépségről, mert még a szépségnek is kell, hogy legyen határa.

Nem beszélhetsz szabadságról ha csak az emberi lényeknek nincsen egy alapvető értékük. Belenéztem egy európai hírújságba ma és pont olyan mint majdnem bármely újság bármely kontinensen manapság. Mind az anyagi szükségekkel, környezetvédelmi problémákkal és más hasonlóan fontos témával foglalkozik.

De van egy dolog, ami szembetűnő a hiánya miatt ezekben az újságokban, ez pedig a: Miért?

Miért?

Miért van értéke egy emberi lénynek?

Miért van értéke a szabadságnak?

Miért van értéke az önfenntartásnak?

Azért, mert Isten felruházott téged egy alapvető értékkel. Nem azért vagy értékes, mert a közösség értéket ad neked, hanem alapvetően értékes vagy. Ez egy fontos pont, amit meg kell találnunk az élet értelmének keresésében.

Egy adószedő egyszer Jézusra nézett, és azt kérdezte: helyes dolog-e adót fizetnünk a császárnak? Bárcsak Jézus másképpen válaszolt volna. Bárcsak azt mondta volna, hogy teljes mértékben helytelen. Mert akkor Amerikában, Április 15-én lehetnék egyszerre lázadó és Isten szerint való egyszerre. Mondván nem fizetek adót, mert Istenfélő vagyok. Jézus azt mondta: van egy pénzérméd? Az ember így szólt: igen. Erre ő: add ide azt az érmét. És felemelte az érmét, és nézte azt. És így szólt ahhoz aki kérdezte: kinek a képe van az érmén? A császáré, mondta az ember. Jézus azt mondta: Add hát meg a Császárnak ami az övé és Istennek ami Istené. Az ember elment, de kellett volna, hogy legyen még egy kérdése: Tudod mit kellett volna kérdeznie? És mi az ami Istené? Tudod Jézus mit mondott volna? Kinek a képe van rajtad? Kinek a képe van rajtad? Itt az érme, a Császár képével, add meg a Császárnak, ami a Császáré. És Istennek ami Istené. Mi az ami Istené? Kinek a képe van rajtad?

Ez szerintem valami ami a hiánya miatt szembetűnő.

Malcolm Muggeridge teszi fel ezt a kérdést az igazságról kétféleképpen: kövessenek kérem figyelmesen, nagyon figyelmesen: Mert az első tapasztalati, a második filozófiai.

Itt van a tapasztalati:

"A csalás és a fantázia Sargasso-tengerében, hogyan remélhetnéd Te vagy én, hogy akadálytalanul úszhassunk? Hogyan tanulhatnék meg látni a szememen át és nem vele? Hogyan vehetném le a magam sminkjét, húzhatnám fel a vasredőnyt, olthatnám el a stúdiófényeket, hogyan halkíthatnám el a hangeffekteket és kapcsolhatnám ki a kamerákat? Látom-e valaha a napfelkeltét az Alkony Sugárúton és a naplementét a Forest Lawn temetője felett? Megtalálhatom-e valaha a jövőt a stúdió bútorai között, vagy a stúdió állványai között? A csöndet a diszkóban, szeretetet a sztriptíz bárban, igazságot a súgógépben vagy képernyőn? Nézhetem-e élő színekben a hírekben, vagy hallhatom-e élő hanggal az autópályák mentén? Nem, nincs a szélben ami áthatja a hegyeket és köveket tör darabokra; nincs a földrengésben ami követte, sem a tűzben ami a földrengés után jött. Az egy halk szelíd hangban van. Isten hangja."

"Nem a kerekek csikorgásában, vagy a fékek hangjában, sem a sugárhajtás süvöltésében, sem a szirénák zúgásában vagy a harsonák harsogásában vagy a dobok zajában, vagy a bemondó egyhangúságában. Újra, újra és újra azt mondom magamnak: abban a halk szelíd hangban kell lennie. Isten hangjában, ha valaki meghallhatja azt."

Muggeridge újságíró volt kifejezetten Oroszország sötét napjaiban. A Manchester Guardiannak ezt írta: "Tudod az igazság nagyon szép. Szebb mint az igazságosság, amely könnyen ölt álarcot. A közel hét évtized alatt amit átéltem a világ túlcsordult vérontással és robbanásokkal, amelyek pora le sem ülepedett és már jött a következő. Mind elvileg 'igaz' célt szolgált, az igazságosságért vívott küzdelem folytatódik miközben a gyűlölet fegyverei felhalmozódnak. De az igazság egy korai halottja volt azon hazugságok balesetének, amelyek miatt háborúkat vívtak és amelyeket a békeszerződéseink foglaltak magukban. A forradalmak és ellenforradalmak hazugságai, a hirdetések, a hírek, az eladók, a politikusok hazugságai, a pap hazugságai a pulpitusnál, a professzoréi a pódiumnál, az újságíróéi az írógépnél. A hazugságok beakadtak, mint egy szálka a mikrofon torkában. A kis kézi hazugságai a kószáló operatőrnek."

"Ignazio Silone mesélte nekem egyszer, hogy ő amikor egy bizottság tagja volt, és egy hadicselen dolgoztak éppen, akkor egy képviselő, egy újonnan jött valaki, aki sosem járt még ott előtte, kimondott egy különleges megfigyelést a beszélgetés közepette: hogy ha ezt és ezt a kijelentést tennénk, az nem lenne igaz, szóval nem kellene ezt a kijelentést tenni! Egy pillanatig kábult csönd volt aztán mindenki nevetni kezdett. Nevettek és nevettek ameddig könnycseppek kezdtek lefutni az arcukon, és a Kreml falai látszólag rázkódni kezdtek. Ugyan ez a nevetés visszhangzik a tanácstermekben és a kormány üléseken, ahol ketten vagy többen összegyűlnek, hogy hatalmat gyakoroljanak. Az igazság az, ami meghalt, nem Isten."

Egy világhírű újságírótól jön mindez, hogy a hazugságok beakadtak, mint egy szálka a mikrofon torkában. Hölgyeim és uraim egyszer egy ember ült Jézussal szemben és így szólt: Mi az igazság? És elment anélkül, hogy a választ megvárta volna. Tudod mi az igazság? Az igazság az, hogy a te szíved és az én szívem reménytelenül gonosz. De ezt mi nem szeretjük.

Tudod mi az igazság? Csak Isten elég nagy, hogy megváltoztassa és átformálja azt. És ameddig nem találjuk meg a viszonyítási pontját az abszolút igazságnak... Mi az abszolút? Az abszolút egy nem változó viszonyítási pont.

Álltál már valaha közlekedési lámpánál, azért mert az piros volt éppen? Biztos vagyok benne, hogy Belgiumban ez előfordul, Indiában mi úgy gondoljuk, hogy az valami karácsonyi díszfény és tovább megyünk. De te megállsz a pirosnál, aztán elgondolkozol egy pillanatra, majd a melletted levő sávra nézel és látod az autókat mozogni, de nem vagy biztos benne, hogy az övé mozog vagy a tied. A lámpa továbbra is piros. Mit teszel? Automatikusan erősebben nyomod a féket, hogy biztosítsd, hogy te nem mozogsz. De miután megnyomtad a féket erősebben, és nem tudod, hogy az az autó mozog-e vagy a tied, mit teszel? Az útra nézel, hogy láss egy fát vagy egy lámpaoszlopot vagy valamit, ami elvileg nem mozoghat, és ahhoz méred magadat. De mi történne, ha a fák és a lámpák is mozognának? Pontosan ezt tette a posztmodernizmus veled és velem. Nincs viszonyítási pont, amely alapján eldönthető, hogy előre haladsz, vagy visszafele.

Pontosan ezt tette.

És az az igazság, hogy meg kell találnunk az igazság útját. És az igazság útja egy abszolút, nem változó viszonyítási pont. Tudod az az érdekes dolog Jézus Krisztus üzenetében, hogy Ő nem mondja neked, hogy: itt az igazság. Ő azt mondja neked: Én vagyok az igazság. Ő a viszonyítási pont az igazsághoz. És azoknak, akik az igazság oldalán vannak, azt mondta: hallgassatok rám. Hadd osszak meg veletek egy gyors gondolatot aztán a végső két gondolatra térek. Csodálat és igazság.

Egy békemisszión voltam a közép-keleten a Canterbury volt érsekével, William Careyvel együtt. És találkoztunk az összes vallási vezetővel a zsidók oldaláról és a palesztinok oldaláról. Kemény 5-6 nap volt. Nagyon kemény. Teljesen kimerültünk. Az utolsó előtti napon találkoztunk a Hamas négy alapítója közül az egyikkel, akit Sheikh Talalnek hívtak. Erős felépítésű ember, aki családjának néhány tagját elvesztette már, nagyon udvarias volt és egy nagyszerű ebéddel szolgált nekünk. Az öt jelenlevőből én csak az egyik voltam, az érsek vezette az alkalmat, mi csak hallgattunk, de mielőtt vége lett volna, az érsek adott ötünknek lehetőséget arra, hogy feltegyünk egy-egy kérdést. A Sheikh körül közben azért ott voltak az emberei is.

Kérdeztem tőle valamit, de nem tetszett a válasza. Azt mondtam, Sheikh, Te és én talán sosem találkozunk többé, és lehet, hogy nem fog tetszeni, hogy ezt mondom, de nem igazán tetszett a válasz amit adtál a kérdésemre.

De azt mondtam: Mondhatok valamit uram? Folytattam: 5000 évvel ezelőtt, nem messze innen ahol ülünk, egy hegy van. Egy ember akit Ábrahámnak hívtak felment arra a hegyre és felvitte a fiát, hogy feláldozza. Emlékszel a történetre? Azt mondta, igen. Azt mondtam, kérlek tegyél nekem egy szívességet, és ne arról vitatkozzunk most, hogy melyik fia volt az. Azt mondtam, maradjunk abban, hogy Ábrahám és a fia. Azt mondta rendben. Így folytattam: Felvitte a fiát arra a hegyre, úgy látta ezt mint a hitének tesztjét Isten előtt, hogy hajlandó-e feladni a fiát. És a kés már majdnem lesújtott a fiúra, amikor Isten megállította a kezét… Emlékszel erre? Azt mondta igen. Kérdeztem, hogy emlékszik-e mit mondott neki Isten? Sheikh Talal csak nézett rám. Emlékszel? Azt mondta nem. Azt mondtam: meg van neked az írásokban.

Isten azt mondta: ÁLLJ. Állj meg Ábrahám. Én magam fogok gondoskodni áldozatról. Azt mondta igen. Azt mondtam Sheikh, nagyon közel ide ahol most ülünk, 2000 évvel ezelőtt Isten betöltötte ezt az ígéretét. Felvitte a saját fiát arra a hegyre, de ezúttal nem állt meg a kés. Ő csak nézett rám.

Azt mondtam: Sheikh! Ameddig Te és én el nem fogadjuk a Fiút, akit Isten adott, addig a saját fiainkat és lányainkat fogjuk feláldozni e világ harcterein.

Földterületért, pozícióért, hatalomért, tulajdonjogokért és presztízsért. Csönd lett a füsttel teli szobában. Az érsek így szólt: nos azt hiszem most már visszatérhetünk a szállodánkba. Azt mondtam, ó testvérem, ezt nagyon elszúrtam.

Ahogy mentünk, mielőtt lefelé indultunk volna a lépcsőn az érsek átkarolt és így szólt: Köszönöm Ravi. Ez Istentől volt. Azt mondtam, hogy én is nagyon remélem. Lementem én is és az érsek is, aki a fővendég volt, és mind beszállni készültünk az autóinkba a túloldalon.

A Sheikh követett engem, odajött hozzám, megfogta a vállam, mire én magamban búcsút intettem e világnak. Azt mondta, Mr. Zacharias. Mire én: Igen uram? Csak nézett rám, az arcom mind két oldalát megcsókolta és azt mondta: maga jó ember, remélem találkozunk még egyszer.

Hölgyeim és uraim, ebben a könyvben van egy történet. Amelyet történelmileg Krisztus keresztre feszítése igazol. És amely leleplezi Neked és nekem a harmadik alkotóelemét az élet értelmének: csodálat, igazság és szeretet. Mit jelent a szeretet? A szeretet az ahol szeretve vagy önmagadért, önmagad ellenére is. Nem kell mássá lenned, szeretve vagy és egy alapvető értéket kapsz. Ez a negyvenedik év amióta utazom. Rengeteg sok országban voltam már. Az év felét az úton töltöm és elmondhatom... Majdnem négy hete vagyok úton és holnap után hazamegyek. És amennyire jó a pihenés, amikor valahol épp megállunk... De annál jobb hazaérni.

Ahol szeretve vagy önmagad ellenére is. Isten szeretete feléd nagyon egyedi. Isten megáldotta Európa ezen kontinensét a rengeteg fájdalom és szenvedés ellenére is. Van étel az asztalodon, megvan a kényelmes élet luxusa, de ne engedd, hogy Isten kedvessége arra vezessen téged, hogy elutasítsd őt.

Mert ez az ami olyan könnyen megtörténik. Amikor a szeretetre gondolok, nagyon nehezen tudom felfogni, hogyan tud valaki élni nélküle. Burton Russel egyszer azt mondta: "három dolog van amit sosem értettem, mert nekem sosem voltak meg." Az egyik azt mondta a szeretet. Egy nagy filozófus, akinek sosem volt meg a szeretet, és emiatt sosem találta meg a helyét ebben a világban. Tudod az életben a legnagyobb dolgok amiket keresünk végül is a szeretet és az, hogy hova tartozunk. Ezzel majd holnap foglalkozunk részletesebben.

Delhiben nőttem fel, hihetetlen történeteket hallva.

Az én kultúrámban példabeszédeken és történeteken keresztül tanulunk és csak ezek után jön az érvelés. Nem pedig fordítva. Nyugaton érvelésen keresztül tanulunk és csak utána jönnek a történetek. De ott előbb a történet és a példabeszéd, és csak utána jön az érvelés. Szóval hadd osszam meg ezt röviden, és aztán az utolsó ponthoz érünk. Emlékszem, kisfiúként minden este a hölgy aki takarítónőként dolgozott nálunk volt az, aki lefektetett minket, ha a szüleink nem voltak otthon éppen. És mi mindig kértük, hogy meséljen valamit.

Ő mesélt nekünk egy történetet, amit évekkel később értettem meg még inkább, hogy mennyire gazdag is valójában. Ez nem egy igaz történet, ez egy példabeszéd. Egy fiatal férfiről szól aki szeretett egy lányt egy másik faluban. El akarta venni feleségül, de a lány nem volt jó szándékú, csak ki akarta használni, ki akarta gúnyolni és használni akarta. De a férfi igazán szerette ezt a lányt. Végül egy nap a lány azt mondta neki, hogy csak akkor megyek hozzád, ha bizonyítod nekem, hogy jobban szeretsz engem mindennél, ami e világon van. Erre a férfi: persze, hogy szeretlek, ezért is kértem meg a kezed! Erre a lány: nem nem nem. Szereted az édesanyádat, ezt tudom. Sokkal jobban mint engem. Mire a férfi: Ne légy bolond, az egy másfajta kapcsolat. Ők a szüleim, te pedig a szerelmesem és a feleségem leszel, ez teljesen... Mire a lány: nem. Azt akarom, hogy bizonyítsd be, hogy jobban szeretsz engem, mint az édesanyádat. Azt akarom, hogy öld meg és hozd el a szívét a kezedben mint trófeát, a győzelmem trófeáját. Kezdesz nevetséges lenni mondta a férfi. Mire a lány: Nem. Ha bebizonyítod, hogy jobban szeretsz nála, hozzád megyek. A férfi hazamegy és tűnődik mindezeken. Tűnődik rajta és a történet folytatódik. A példabeszéd megy tovább.

Végül keres egy kést, leszúrja az édesanyját, kiveszi a szívét, és a kezében tartva fut vele, hogy bemutassa a lánynak. Keresztül fut a vadonon és alig várja, hogy odaadhassa neki, de megbotlik a bozótban, és a szív kiesik a kezéből és ő nem találja sehol. Átkutatja a bokrokat, a töviseket meg mindent és hirtelen egy hangot hall, miközben maga is a földön van elesve. Ahogy megtalálja a szívet és felkel, leporolja a térdét és ekkor egy hangot hall a szívből: Fiam, megsérültél? Fiam, megsérültél? Kisfiúként senkinek nem kellett elmagyaráznia nekem, hogy miről mesélt nekünk a takarítónő. Hogy egy anya szeretete olyan erős, hogy semmilyen aljas tett nem állhat az útjában.

Mondd meg, honnan jön ez a szeretet?! Kémia? Ó, nem.

Igazából egy gyengébb anya is ugyan az teszi, mint egy erősebb. Egy anya talán erősebb testileg, és gondot viselne egy gyerekre aki a halál szélén van. És az evolúció elméletének ellenére hajlandó az életét adni a gyengébb fiáért, hogy az, az ő gyermeke éljen inkább. Isten szeretete az ami a szívedbe és a szívembe árad.

És itt a kulcs: Az élet értelmének nyitja egy kapcsolatban van.

Az egy kapcsolatban van. És sosem lesz meg ez a kapcsolat, ameddig nincs meg a kapcsolat minden kapcsolat alkotójával: Istennel magával.

Csodálat, igazság, szeretet és végül: biztonság. Ahol Isten megígéri neked és nekem, hogy a halál nem a vég, a halál nem tarthat fogva, hogy a végén ott állunk majd Ő előtte. És ahol felismerjük, hogy az élet túlmegy a síron, a végtelenbe.

Ezt mondom neked: ha nincs élet a síron túl, akkor minden meghatározásunk ingatag. Minden meghatározásunk ingatag. De ha van élet a halál után, akkor létezik olyan, hogy igazságosság. Van olyan, hogy abszolút szeretet, van olyan, hogy abszolút igazság.

Ha nincs élet a halál után, akkor ebben a 70 évedben amid van Ha szeretnél racionalista lenni, vagy empiricista, vagy egzisztencialista, vagy posztmodernista az a te dolgod. De ha van egy örökkévaló módja az igazság mérésének, akkor jobban teszed, ha Isten abszolútumaihoz mérsz.

A húszas éveimben diák voltam Torontóban és lehetőséget kaptam, hogy Vietnámba menjek. Mert Amerika háborúban volt akkor, én meg Kanadában éltem és szerettem volna a katonaság káplánjaival dolgozni, és meghívtak, hogy beszéljek. Csak a húszas éveimben jártam még, és meghívtak, hogy beszéljek főként fiataloknak vagy netán egy két katonai bázison is. És elmentem oda. És mondhatom, történt néhány fantasztikus dolog.

Én 25 voltam, a tolmácsom pedig 17. Összesen voltunk 42 évesek. Repültünk amerikai helikopterekkel, mentünk motorral, egyedülálló voltam még és azt mondtam, lesz ami lesz, tudod hogy van ez... És több ezer férfi és nő adta az életét Jézus Krisztusnak. Szeretnék elmondani néhány történetet befejezésül. Mert elképesztő, hogyan történtek ezek a dolgok. Miután ezrek találták meg Krisztust, elmentem és elköszöntem a tolmácsomtól akit Hien Phamnak hívtak. Isten veled. Biztos voltam benne, hogy sosem találkozunk többé. De abban az időben egy amerikai katona írt egy verset, amely kezeim közé került:

"Uram Istenem, sosem beszéltem veled,

De most meg kérdezném Tőled: hogy vagy?

Látod Isten, azt mondták nekem, hogy nem létezel.

És mint bolond, el is hittem mindezt.

Tegnap este egy lövészárokból láttam az egedet.

Akkor jöttem rá, hogy hazudtak nekem.

Szántam-e időt arra, hogy lássam amiket csináltál?

Akkor tudtam volna, hogy mellébeszélnek.

Tűnődöm, Isten, vajon meg fogod-e majd a kezem,

és valahogy úgy érzem, hogy megérted.

Vicces, hogy erre a pokoli helyre kellett jönnöm,

mielőtt időm lett volna rá, hogy lássam arcodat.

Nos, azt hiszem nincs sok ami még mondható.

De örülök Isten, hogy találkoztunk ma.

Azt hiszem a nulladik óra itt van mindjárt.

De nem félek, mert tudom, hogy közel vagy.

Itt a jel, nos Isten, indulnom kell.

Nagyon kedvellek, szeretném ha tudnád,

nézd, ez a harc most borzalmas lesz,

Ki tudja, lehet, hogy ma este a házadba megyek.

Noha eddig nem voltam veled barátságos,

Remélem Isten te az ajtó előtt vársz.

Nézd, nem tarthatom vissza, sírok.

Mennem kell most Isten. Viszlát.

Furcsa, mert amióta találkoztunk nem félek meghalni."

Láttunk ilyen történeteket újra és újra. Férfiak és nők elkeseredetten keresik a reményt az életre a síron túl. Itt van amivel szeretném befejezni. Átkaroltam Hient, ő 17 volt, én magam 25: sosem fogunk találkozni újra, Isten veled. És elmentünk.

17 évvel később, este 11-kor megcsörrent a telefonom. Aznap Vancouverben beszéltem. Felvettem és a hang így szólt: Broter Rafi.

Azt kérdeztem: Hien?

Mondta: Megismered a hangom?

Azt mondtam: Te vagy az egyetlen aki Broter Rafinak szólított valaha is!

Megkérdeztem: Hol vagy?

Azt mondta, hogy Kaliforniában.

Azt mondtam: Hol?

Mit csinálsz ott?

Azt mondta, hogy: Mesterszakon vagyok.

Azt mondtam: Szóval Kaliforniában csinálod a mesterszakod...

Azt monda: igen.

Kérdeztem: Mi történt?

Azt mondta: Van pár perced?

Mondtam, hogy: Nagyon sok percem van.

Azt mondta: Miután elmentél, Vietnám elbukott. Én azok között voltam, akiket elfogtak és azzal vádoltak, hogy a CIA-nak dolgozom. "Mondtam nekik, hogy sosem dolgoztam a CIA-nak." Azt mondták: Persze, az angolod annyira jó, hogy biztosan nekik dolgoztál... Nem! Én voltam a fordítója a vendég előadóknak, dolgoztam az amerikaiaknak, de sosem a CIA-nak. Nem hittek nekem, börtönbe kerültem. Soha senki nem ismeri el, hogy a CIA-nak dolgozik. Úgyhogy börtönbe került. Egy börtön táborban volt, nem engedték, hogy bármit olvasson, ami angolul van, csak vietnámi és francia műveket engedtek. Marx és Engels, Marx és Engels, vietnámi és francia. Ez volt minden, Marx és Engels, vietnámi és francia.

Végül - azt mondta - Broter Rafi beledöngölték a fejembe, hogy nincs Isten. És egy nap azt mondtam: rendben. Úgy fogok élni, mintha nem létezne Isten. Azt mondta: Azon a napon engem rendeltek a WC-K takarítására. Te olyat még sosem láttál. Amikor velem voltál azt gondoltad, hogy láttál már borzalmas WC-ket. Azt mondta: Ezekhez hasonlót sosem láttál. Egy ruhát kell az orrod köré kötnöd, hogy ki tudd tisztítani. Volt egy vödröm és egy felmosóm és takarítottam. És egyszer belenéztem az egyik vödörbe egy WC mellett. Épp ki akartam üríteni, de észrevettem egy darabka papírt amin angol írás volt. Így szólt: Körbenéztem, gyorsan lemostam és a zsebembe tettem.

Azt mondta: Mindenki aludni tért aznap este, én pedig vártam. Elővettem a nedves papírt és egy zseblámpával elkezdtem olvasni, jobboldalt ez állt rajta: "Rómaiakhoz írt levél, 8. fejezet." És elkezdtem olvasni.

"Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van,"

" mint akik az ő végzése szerint elhívottak."

"Ki szakíthat el minket Krisztus szeretetétől? "

"sem halál, sem élet... sem fejedelemségek, sem hatalmasságok..."

Azt mondta: elkezdtem sírni. Azt mondtam: Istenem, ma úgy keltem fel reggel, hogy soha többé nem imádkozom hozzád. És most kezemben tartok egy verset, amire mindennél nagyobb szükségem van. Hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van. Térdre estem és kértem Istent, hogy bocsásson meg. Szóval felkeltem reggel, bementem a parancsnokhoz és megkérdeztem: Nem lenne baj, ha ma is kitakarítanám a WC-ket? Azt mondta, hogy újabb oldalakat szerzett így az újszövetségből minden nap.

A parancsnoknak valaki adott egy bibliát. És ő annak a lapjait használta toalett papírnak. Aztán a szemétbe dobta. Én pedig lemostam ezeket, a zsebembe tettem és így volt meg az esti áhítatom. Azt mondta, végezetül egy nap azt mondták nekem, hogy el fognak engedni. És elengedtek. Velem volt 51 vagy 52 másik ember is. Köztük valamelyik alelnök fiával vagy lányával. Hajót akartunk építeni, hogy megszökjünk. És meg is építettük.

Több hét telt el, mire négy vietkong kopogott az ajtómon Broter Rafi. És azt mondták: "Próbálsz megszökni, nemde?"

Azt mondta: Rájuk néztem, rezzenéstelen arccal és azt mondtam: Nem.

Mire ők: Az igazat mondod nekünk?

Azt mondta igen.

Nem fogsz megszökni?

Nem.

Az igazat mondod?

Igen.

Azt mondta, hogy elmentek és én pedig homlokon csaptam magam, mondván: Istenem, megint megtettem. Aztán imádkoztam egy imát, amiben bíztam, hogy sosem lesz megválaszolva. Azt mondtam: Istenem bocsáss meg, és ha azt akarod, hogy elmondjam nekik az igazságot, hozd őket vissza mielőtt megszökünk. Pár órával azelőtt, hogy indulni készültek volna, visszajöttek. Tetőtől talpig felfegyverkezve, nyakon fogták, a falhoz szorították és így szóltak: hazudsz. Szökni próbálsz, nemde?

Azt mondta, igen. 52 másik emberrel.

Meg fogsz ölni?

Azt mondták: Nem, veletek megyünk.

Azt mondta: Jött velünk ez a négy vietkong.

Broter Rafi a tengeren egy viharba kerültünk és épp fel akartunk borulni. De ez a négy ember a legjobb tengerész volt akiket csak akarhattunk volna. Mint kapitányok végül biztonságban Thailandre hajóztak minket, menekült lettem ott és végül megkaptam a papírjaimat. Most pedig Kaliforniában vagyok, és a mesterszakomat végzem éppen. Elrepült hozzám, mert szerette volna, ha én szolgálok az esküvőjükön, mert talált egy gyönyörű fiatal vietnámi lányt, akit feleségül akart venni.

Ránézett a gyermekeimre a konyhaasztal túloldalán, ők még fiatalok voltak akkor, és azt mondta nekik: Mindig azt fogjátok gondolni, hogy majd ti megoldjátok a dolgokat magatoknak. Az sosem működik. Azt mondta: A legfontosabb dolog az életedben az, hogy megtaláld az intim közösséget Istennel, és Ő vezetni fog téged. Ő fog megtartani téged, Ő fog biztonságban végigvinni az utadon, ahogyan kéz a kézben mentek vele. Amikor minden összejön és meg van a csodálat, meg van az igazság meg van a szeretet és meg van a biztonság. Az ad az életnek értelmet. És azt fogod találni, hogy egyedül Isten elég nagy ahhoz, hogy ezt megadja neked. Isten áldjon benneteket, és köszönöm, hogy ilyen figyelmesen meghallgattatok.

Ravi Zacharias International Ministries

http://rzim.com